|
|
|
|
A metabolikus x - szindróma koncepciójának változása
Prof. Dr. Halmos Tamás
|
A Metabolikus Szindróma koncepciója három "gyökérből" táplálkozik. Közel négy évtizede ismertek olyan klinikai észlelések, hogy a magas vérnyomás, szénhidrát anyagcserezavar, hiperinzulinaemia gyakran együtt fordul elő. Állatkisérletek sorozata utalt arra, hogy a hiperinzulinaemia különböző állatok erein az atherosclerosist felgyorsítja. Hasonló összefüggést találtak a 80-as években végzett nagy epidemiológiai tanulmányokban, ahol a szívinfarktus halálozás és a hiperinzulinizmus között mutattak ki kapcsolatot.
Reaven kaliforniai kutató 1988-ban ismertette koncepcióját, ahol az eddigi látszólag szerteágazó különböző metabolikus és angiológiai tünetek között kauzális kapcsolat vélt felfedezni, s ezen tünetek hátterében az inzulin anyagcsere zavarát észlelte.
A szindróma egyes tüneteit később "jéghegyi csúcsokhoz" hasonlították, ahol az egyes csúcsokat a hipertónia, a cukor-és zsiranyagcsere zavara, a gyorsult véralvadás, a viscerális-abdominális tipusú elhízás alkotója, miíg a mélyben az inzulinrezisztencia/hiperinzulinaemia áll.
A tünetegyüttes pathomechanizmusát számos támadás érte, más elméletek is napvilágot láttak, mint az alacsony születési súllyal született érett újszülöttek fokozott hajlama a szindrómára (kis baby szindróma).
Mára a tünetegyüttes kiindulásában az inzulin rezisztencia kóroki szerepe változatlanul előtérben áll, az inzulin túltermelés pathogén jelentőségét azonban megkérdőjelezik. Lehetséges, hogy a hiperinzulinaemia csak "ártatlan marker"- e a tünetegyüttesnek.
Legújabban egy régi új paraméter kóroki szerepe került előtérbe, nevezetesen a - mérsékelt-postprandiális hiperglikaemia feltételezett atherogén jelentősége. Számos adat szól amellett, hogy a postprandiális hiperglikaemia - HgBA1C értékkel monitorozva - elővetíti a miokardiális infarktus morbiditást, mortalitást.
Ugyanakkor az 1998-ban Barcelónában ismertetett UKPD (Egyesült Királyság) tanulmány 2-es tipusú diabetesben nem tudta a normoglikaemia egyértelmű jótékony hatását bizonyítani a makrovaszkuláris szövődmények kialakulásának gátlására.
A számos ellentmondó adat ugyan megkérdőjelezi a Szindróma eredeti pathomechanikus koncepcióját, de a gyakorlati teendők változatlanok, hiszen a szindróma prevalenciája 25-35 %-os. A korszerű teendőket, és a prevenció lehetséges eszközeit az előadás részletesen taglalja.
|
|
|
