|
|
|
|
Krónikus neurológiai megbetegedések, depresszió, öngyilkosság
Dr. Rihmer Zoltán
|
|
A hangulatzavarok három leggyakoribb formájának 8unipoláris és bipoláris depresszió ill. disztimia) együttes élettartam prevalenciája megközelíti a 20 %-ot , és az egy hónapos prevalencia is 5-9 % között változik. A kezeletlen depressziók komplikációja ill. szövődményei (öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet, másodlagos alkohol/drog- betegség, rokkantosítás, munkahely elvesztése, fokozott kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás stb.) jelentős anyagi és pszichológiai terhet rónak a társadalomra és a beteg családjára egyaránt.
Ugyanakkor a depresszió viszonylag ritkán fordul elő "tisztán" vagyis a tankönyvekben klasszifikációs rendszerekben leírt formájában. Az esetek közel kétharmadában ugyanis pszichiátriai és/vagy szomatikus komorbiditás is megfigyelhető. A krónikus neurológiai betegségekhez (epilepszia, Parkinzon- betegség, stroke, agydaganatok, stb.) sokkal gyakrabban társul depresszió, mint az a véletlen egybeesés alapján várható lenne. Másrészt viszont azt is kimutatták, hogy a központi idegrendszer organikus betegségeiben jóval gyakoribb a depresszió, mint a hasonló súlyosságú és közel azonos funkciózavarral ("disability") járó nem agyi szomatikus betegségekben. Bár a befejezett öngyilkosságot elkövetők között relatíve csekély az organikus mentális betegségek aránya (3-7 %), a szuicidum valószínűsége epilepsziában közel tizenkétszeres, Huntington - betegségben pedig közel mint 23-szoros. Az öngyilkossági rizikó különösen magas, ha a krónikus neurológiai betegséghez affektív betegség, elsősorban major depresszió társul.
A rendelkezésre álló korszerű antidepresszívumok birtokában a depresszió az ilyen komorbid esetekben is nagyon eredményesen kezelhető.
|
|
|
