|
|
|
A komlikát húgyúti infekciók kezelése: lehetőségek és nehézségek
Dr. Tenke Péter
(Dél-Pesti Kórház Urológia)
|
A húgyúti infekciók jelentős népegészségügyi gondot jelentenek mind gyakoriságuk, mind esetleges súlyos, akár életet veszélyeztető kimenetelük, de nem utolsó szempontból költségkihatásuk miatt. A húgyúti infekciók kezelésében alapvető szemléletváltozás ment végbe az elmúlt évtized során, melynek lényege, hogy komplikáló faktorok (leggyakrabban anatómiai, funkcionális, vagy bizonyos alapbetegségek, idegentestek) jelenléte esetén (<5% az össz UTI-nak) rezisztensebb baktériumokkal, rosszabb gyógyulási és magasabb szövődmény aránnyal (vesehegesedés, uroszepszis, pyelonephritis apostematosa, perirenális abcessus) kell számolnunk. Prospektiv vizsgálatok eredményei szerint komplikáló tényezők jelenléte mellett a gyógyulási arány férfiaknál elmarad a gyengébb nemhez viszonyítva, melynek hátterében elsősorban az eltérő kórokozó spektrum áll. Férfiaknál nagyobb arányban találkozhatunk Stapylococcus spp-., Enterobacter spp.-, Serratia spp., Enterococcus spp-el, Pseudomonas aeruginosa-val, míg nőknél E.coli és a Klebsiella spp. okozta infekció dominál. Az eredményes kezelés egyik alapfeltétele, hogy amennyiben lehetséges a komplikáló faktorokat a szervezet számára a legelőnyösebb módon szüntessük meg (pl. obstrukció -> dupla J vagy perkután nephrostoma), és a választandó empirikus antibitikus kezelésnek hatékonynak kell lennie az Enterobacter spp-, Pseudomonas és az Enterococcus spp.-vel szemben.
A húgyuti idegentestek ill. infekciós eredetű kövek mellett a nozokomiális infekciók mortalitása is háromszor magasabb. Az endourológia fejlődésével mind gyakrabban kerülnek egyéb idegentestek is a húgyutakba (ureter sztentek, perkután drain csövek stb.). A baktériumok megtapadása és biofilmben való növekedése a solid képletek felszínén természetesen létrejövő jelenség. A különböző idegentesteket a szervezet az első lépcsőben próbálja "humanizálni", így albumint, fibrinogént, kollagént és immunglobulinokat termel, mellyel bevonja felszínüket. Ezt követően az ún. "kondicionáló" filmrétegben megjelennek olyan molekulák, melyek részben töltésükkel, részben más módon (pl. fibronectin) megkötik a szabadon áramló baktériumokat (revezibilis adhézió). Az így megkötött baktériumok egy speciális polysaccharid matrixot un. glycocalixot termelnek, melybe beágyazódnak (irreverzibilis adhézió -> "base film") és egymással kapcsolatot tarva mikrokolóniákban élnek. Ezt a komplex réteget nevezzük biofilmnek. A folyamat során a baktériumok fenotípus változáson mennek keresztűl, így minden tekintetben eltérnek a szabadon áramló un. "planktonikus" formáktól, mely magyarázhatja az antibiotikumokkal szembeni eltérő érzékenységüket is. A biofilm felszíni rétegébe ("surface film") újabb baktériumok kötődhetnek, melynek eredményeként a biofilm fokozatosan növekszik és vastagszik. Elsősorban ureáz termelő baktériumok jelenléte mellett, a lugos vegyhatású vizeletből (pH 7) magnézium, kálcium, foszfor ionok rakódhatnak le a biofilm felszíni rétegébe és a növekvő mennyiségő ammóniummal, struvit (magnézium ammónium foszfát) vagy carbonát apatit (kálcium foszfát) követ képezhetnek. A kezdetben csak inkrusztáció formájában megjelenő infekciós eredetű kő a katéter külső ill. belső felszínén is kialakulhat és növekedésük során a katéter teljes elzáródásához vezethet. A katéter felszínén kívűl a húgyutak egyéb területén is kailakulhatnak infekciós eredtű kövek, melyek hatékony kezelése csak komplex módon lehetséges (teljes maradéktalan eltávolítás, tartós antibiotikus kezelés).
Szimtomás infekció kezelésénél az antibiotikum választás tekintetében a kórokozók érzékenysége mellett a biofilmre kifejtett hatásukat is figyelembe kell vennünk.
|
|
|
