internet: Q'gar Kft.

Köszöntő

 

  A szervezők nevében szeretettel köszöntjük az I. Budapest Aneszteziológiai Symposium résztvevőit.
  A rendezvény előadóit nem a szokásos hivatalos, "protokolláris" tekintélyelv szerint kértük fel, sőt ezzel a válogatási módszerrel mindenképpen szakítani szerettünk volna. Azokat a fiatal kollégákat kerestük meg, akik a legjobbaknak tekinthetők a hazai aneszteziológiai és intenzív terápiás kutatómunkában. Természetesen az ilyen szerkesztési módszert is sok kritika érheti elsősorban a szubjektivitás miatt. Hogy elejét vegyük minden szóbeszédnek, úgy döntöttünk, hogy a symposiumon azok szerepeljenek, akik a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság legutóbbi, 2004-es, egri nemzeti konferenciáján díjazott szabad előadást mutattak be.
  Mi indokolja a kétszeri, tehát az egri és a mostani szerepeltetést? Elsősorban talán az, hogy érdemes egymás után hallani azokat, akik a nemzeti kongresszusunkon a legjobb kutatóknak, előadóknak bizonyultak. Ez talán önmagában vonzó tudományos programot ad minden olyan kolléga számára, aki fontosnak tekinti a hazai aneszteziológiai és intenzív terápiás kutatás színvonalának, eredményességének növelését. A rendezvény létjogosultságának további indokaként a szervezők még azt tudják említeni, hogy a nemzeti kongresszusainkon általában oly zsúfolt a tudományos (és néha a túltengő társasági program is), hogy az egyes szekciókban csak rendkívül kevesen hallgatják meg azokat az előadásokat, amelyeket a konferencia végén a bíráló bizottság díjjakkal jutalmaz. Tehát igazolható a szándék, hogy szükségünk van a saját szakmán belüli értékek alaposabb, és lehetőleg személyes megismerésére. Nem utolsó sorban fontos még az is, hogy akik a nemzeti kongresszusunkon legkiválóbbaknak bizonyultak, a tárgyi jutalom mellett a mostani szereplésükkel kapjanak további, erkölcsi jellegű elismerést is.
  Az I. Budapest Aneszteziológiai Symposium még egy jellegzetessége folytán is elüt a hasonló, megszokott rendezvényektől. Ugyanis nincs olyan témakör, amely valamennyi előadásra jellemző lenne. Ez önmagában hátrány is lehet, hiszen csak kevesen érdeklődnek egyforma intenzitással bármiféle szakmai téma iránt. Azonban a szervezők remélik, hogy az előadások témájának változatossága a hallgatóság számára szakmai vonzerőt jelent, és azok a kérdések, amelyeket a nemzeti kongresszuson az előadóknak nem tettek fel, a mostani tanácskozáson elhangzanak, és élénk megbeszélés, vita követi az előadásokat. Tehát bízhatunk a "változatosság gyönyörködtet" elv megvalósításában. A szervezők a rendezvénnyel még egy elvet szolgálnak. "Sohasem szégyen, sőt mindig hasznos a fiatalabbtól tanulni." Szeretnénk, ha az idei rendezvényünket -- évente egy alkalommal -- továbbiak követnénk, és ezeken mindannyiszor a sikeres fiatal előadók kapnának szereplési lehetőséget.
  Az idei, I. Budapest Aneszteziológiai Symposium megszervezésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a kiállító és szponzoráló kereskedelmi cégek. Köszönet illeti őket, hogy a szokatlan elvek és a nem egységes konferenciatéma ellenére jelen vannak a rendezvényünkön. Ugyancsak köszönet szeretnénk mondani a lelkes és megbízható szervezési munkáért, a példamutató együttműködésért az Agria Produkció Kft. igazgatójának, Molnár Ritának.
  Bízunk abban, hogy a konferencia felkelti a szakmánk művelőinek érdeklődését és a "jutalomelőadásokat" tartalmazó konferenciát évről évre megrendezhetjük.

 

Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Bogár Lajos
egyetemi tanár
PTE, AITI